Százkilenc évvel ezelőtt, 1916. december 30-án a világháború árnyékában, mégis teljes történelmi pompával zajlott le a magyar történelem utolsó királykoronázása. Ezen a napon koronázták meg IV. Károlyt Magyarország apostoli királyává a budai Mátyás-templomban. A szertartás egyszerre volt a magyar államiság ezeréves hagyományainak betetőzése és egy korszak csendes, de végérvényes búcsúja.

Egy váratlan uralkodó felemelkedése

IV. Károly – teljes nevén Károly Ferenc József Lajos Hubert György Mária – 1887. augusztus 17-én született. Nem uralkodásra nevelték, ifjúkorában semmi nem utalt arra, hogy egy nap egy széthulló világbirodalom élére kerül. Apja, Ottó Ferenc főherceg korán meghalt, a trónöröklési sorban pedig előtte állt Ferenc Ferdinánd főherceg, akit 1914 nyarán Szarajevóban meggyilkoltak. Az esemény láncreakcióként indította el az első világháborút.

Ferenc József császár és király 1916. november 21-én hunyt el. Utóda, a mindössze 29 éves Károly egy már recsegő-ropogó Monarchia trónját örökölte meg. Magyarországon azonban csak a Szent Koronával való megkoronázás után válhatott teljes jogú uralkodóvá – ezért a koronázás nemcsak szimbolikus, hanem alkotmányjogi szükségszerűség is volt.

Háborús körülmények között, ősi rend szerint

A háború miatt nem volt idő hosszadalmas előkészületekre: a koronázást kevesebb mint hat hét alatt szervezték meg. Bár a ceremónia visszafogottabb volt, mint a békeidők ünnepségei, a magyar államiság ősi rendje sértetlen maradt.

A koronázás napja az Országgyűlés két házának ülésével kezdődött, majd a képviselők átvonultak a budai Várba. A Mátyás-templom előtt már felsorakoztak a vármegyék és városok küldöttségei, a tér ünnepi díszbe öltözött. A koronázási menet élén huszárszázad haladt, mögöttük a főváros küldöttsége, majd Tisza István miniszterelnök. A királyi pár nyolclovas hintón érkezett, velük együtt a négyéves Ottó trónörökös is.

Károly díszmagyart viselt, Zita királyné arannyal és gyönggyel hímzett bársonyruhában jelent meg, hajában gyémántdiadém csillogott. A templomba – történetében először és utoljára – nem az osztrák császári himnusz, hanem a magyar Himnusz hangjaira vonult be a menet.

A Szent Korona súlya

A szertartás csúcspontján Csernoch János esztergomi érsek szent olajjal felkente a királyt, majd vállára borították Szent István palástját. A Szent Korona ekkor került IV. Károly fejére – különleges előkészületek után. A több mint ezeréves ereklye túl nagy volt a fiatal uralkodó fejére, ezért belsejét vastag béléssel látták el, hogy viselése elviselhető legyen. Ez nem volt példátlan, de jól jelképezte, hogy a hatalom súlya ebben az időben szó szerint és átvitt értelemben is nehezedett az uralkodóra.

A koronázás során Károly megkapta a jogart és az országalmát, majd a trónra ült. A templomban felzúgott az „Éljen a király!” kiáltás – talán utoljára a magyar történelemben.

Kardcsapás a négy égtáj felé

A templomi ceremónia után a király a Szentháromság téren nyilvánosan letette koronázási esküjét, majd lóhátra szállt. A koronázási dombra – amelyet a történelmi Magyarország 63 vármegyéjének földjéből emeltek – felvágtatva kirántotta Szent István kardját, és a négy égtáj felé vágott vele.

Ez az ősi gesztus azt jelentette: a király minden irányból megvédi országát. 1916-ban azonban a mozdulat baljós jelentést kapott: a frontokon már százezrek haltak meg, a Monarchia sorsa pedig megpecsételődni látszott.

Zita királyné és az ünnep vége

A nap során megkoronázták Zita királynét is, aki ezzel Magyarország utolsó királynéja lett. Bár politikai szerepe korlátozott volt, alakját sokan a béke és az erkölcsi megújulás reményével kapcsolták össze.

A koronázási lakomát a hagyományok szerint megtartották, de a háború miatt elmaradtak a népünnepélyek. A Szent Koronát három napig közszemlére tették, a pompát azonban a szociális gesztus váltotta fel: a városban ingyenkonyhákon látták el a rászorulókat.

Egy rövid uralkodás utóélete

IV. Károly mindössze két évig uralkodott. A Monarchia 1918 őszén összeomlott, ő pedig lemondott az államügyekben való részvételről, bár trónigényét soha nem adta fel. Két sikertelen visszatérési kísérlet után családjával Madeirára száműzték, ahol 1922-ben, mindössze 34 évesen hunyt el.

A magyar történelemben az ő koronázása maradt az utolsó. A kardcsapás, a nyolclovas hintó és a bélelt korona ma már nem élő rítusok, hanem egy letűnt világ emlékei – egy olyan korszaké, amely az utolsó pillanatig ragaszkodott saját hagyományaihoz, még akkor is, amikor a történelem már más irányba fordult.