A magyar történelem ritka pillanatai közé tartozik az a januári nap, amikor a természet maga is mintha beleszólt volna az államügyekbe. 1458 telén rendkívüli hideg uralkodott: a Duna befagyott. Nem metaforikusan, hanem valóságosan. A folyam, amely békeidőben elválasztott, összekötött; amely határ volt, most út lett. E különös természeti állapot idején üléseztek a magyar rendek Budán és Pesten, s 1458. január 24-én királlyá választották Hunyadi Mátyást.

Mátyást 1458-ban választották királlyá, a „Duna jegén” – mint jelkép által megörökítve.
Törvényes uralma azonban 1464-ben, Székesfehérváron, a Szent Koronával történt koronázással vált vitathatatlanná.

Innen ered az a közismert fordulat, amely mélyen beivódott a kollektív emlékezetbe: „a Duna jegén választották királlyá Mátyást”. Ez a mondat azonban nem földrajzi koordináta, hanem történeti költészet. Nem azt jelenti, hogy a királyválasztás aktusa a jégen zajlott volna le, hanem azt, hogy a befagyott Duna – mint rendkívüli körülmény – lehetővé tette a tömeges jelenlétet, a rendek és a nép példátlan együttmozgását, és egy drámai, emlékezetes képpé sűrítette a hatalomváltás pillanatát.

A befagyott folyón seregek, követek, fegyveresek és kíváncsiskodók mozogtak. A tél nemcsak az időjárást dermesztette meg, hanem az addigi politikai patthelyzetet is. Az ország főurai, akik hónapok óta vitáztak a trón sorsáról, végül kénytelenek voltak dönteni. A fiatal Mátyás megválasztása ebben az értelemben nemcsak politikai kompromisszum volt, hanem nemzeti felkiáltás: rendkívüli idők rendkívüli megoldása.

Fontos azonban különbséget tenni, mert a történelem nem szereti az elnagyolt mondatokat.

1458-ban királyválasztás történt – Budán és Pesten.
1464-ben történt meg az, amit a középkori magyar jog teljes, vitathatatlan királyságnak ismert el: a koronázás.

A magyar államjog ugyanis három feltételt követelt meg a törvényes uralkodáshoz: a Szent Koronát, Székesfehérvárt, és az esztergomi érsek közreműködését.

E három feltétel csak 1464. március 29-én teljesült, miután Mátyás egy évvel korábban, 1463-ban visszaszerezte a Szent Koronát III. Frigyes császártól. Ekkor, Székesfehérváron koronázták meg – ez volt az „igazi”, jogilag is megkérdőjelezhetetlen aktus, amely Mátyás uralmát végleg megszilárdította.

A „Duna jegén” játszódó jelenetek, amelyeket festményeken, metszeteken, tankönyvi illusztrációkon látunk, nem kortárs ábrázolások. Ezek nem tudósítanak, hanem emlékeznek. A nemzet emlékezetének képei: arról szólnak, miként akarta a későbbi kor látni saját történelmének egyik fordulópontját. Nem a koronázást ábrázolják, hanem a kivételes királyválasztást – azt a pillanatot, amikor a rendi akarat és a népi jelenlét egyetlen fagyott tájképpé olvadt össze.

A 15. századból nincsenek „fotók”. Ami van, az értelmezés. Jelképek. Képek, amelyek többet mondanak, mint a puszta tények: azt üzenik, hogy Mátyás hatalma nem csupán jogi aktusokból, hanem egy rendkívüli történelmi pillanatból született.