Kevés olyan közigazgatási egység létezett a Kárpát-medence történetében, amely annyira titokzatos, annyira félárnyékban maradt volna, mint a Havasalföld egykori Săcuieni (Székely) megyéje. A román történeti térképek peremén – néhol Saac, máshol Secuieni néven – mégis ott bujkál egy név, amely a magyar olvasót gyanútlanul is megérinti: „székelyek”.

Sajnos kevesen tudják, hogy a Kárpátokon túl, a havasok déli oldalán is létezett egy magyar eredetűnek tartott megye, amelynek lakói és helynevei évszázadokon át őriztek valamit a székely hagyományból.

Egy megye, amelynek neve önmagáért beszél

A korabeli dokumentumok szerint a megye neve eredetileg Secuieni volt, amit a későbbi források Săcuieni, illetve néhol Saac formában őriztek meg. A román nyelvben a „secuieni” szó évszázadok óta a székelyeket jelölte – s ez sok történész szerint nem véletlen.

A helynév arra utal, hogy valamikor magyar–székely eredetű népesség települt meg a Teleajen-völgy vidékén, a havasok alatti közlekedési és kereskedelmi útvonalak mellett. Hogy mikor? A válasz homályos, de a legvalószínűbb időszak a 13. század, amikor a Magyar Királyság határai még jóval délebbre húzódtak, és a teuton lovagok brassói működése idején több magyar csoport is átköltözött a Kárpátokon túlra.

A Teleajen-völgy titokzatos világa
A történelmi Săcuieni megye a mai Prahova és Bodza (Buzău) megyék területére esik. A Teleajen-völgy hűvös levegőjét a havasok felől lecsorgó patakok formálták – ideális környezet szőlőnek, gyümölcsösnek, állattartásnak. Nem véletlen, hogy a megye egykori címerében szőlőfürt látható: a vidék hosszú időn át a havasalföldi bortermelés egyik központja volt.

A Brassó felé vezető út miatt kereskedelmi jelentősége is kiemelkedő maradt. A környező települések nevei közül több hordoz magyar névformát, ami tovább erősíti a magyar jelenlétre utaló történeti szálakat.

A megye, amely eltűnt a térképről
A 18–19. századra Săcuieni egyre inkább háttérbe szorult a havasalföldi közigazgatási átalakítások során. A reformok idején – 1845. január 1-jén – a megye hivatalosan megszűnt. Területét szétdarabolták, és beolvasztották Prahova megyébe, Bodza (Buzău) megyébe, kisebb részben Ialomiţa megyébe.

Így lett a valaha sokatmondó nevű Săcuieni megye a román történelem egyik „elfeledett megyéje”, amelyet ma csak térképtörténészek, nyelvészek és helytörténeti kutatók emlegetnek.

A havasalföldi székelyek emlékezete
A megye létezése több annál, mint egy név egy régi aktában. A helyi toponímia – patakok, dűlők, települések nevei – gyakran árulkodik magyar jelenlétről. Néprajzi nyomok is megmaradtak: sajátos építkezési jegyek, korai településszerkezetek, sőt néhány 17–18. századi oklevél, amelyek magyar neveket említenek.

A kérdés – „éltek-e itt valaha székelyek?” – történészi vita tárgya. Egyesek szerint igen, mások szerint a név csupán határőri szerepre vagy egykori székely telepesekre utal. De a név mindenesetre elég erős ahhoz, hogy fennmaradjon: Săcuieni, vagyis a „székelyek megyéje”.

Székely (Săcuieni) megye ma már nincs a térképen. Miért érdekes ma egy olyan közigazgatási egység, amely több mint másfél évszázada megszűnt? Mert Székely (Săcuieni) megye hidat jelent a magyar és román történelem között. Azt bizonyítja, hogy a Kárpátok nem elválasztottak, hanem összekötöttek. Hogy a történelem finoman összefonódó kultúrák hálózata. És hogy a magyar múlt nem csak ott él, ahol ma is magyarok laknak, hanem ott is, ahol a föld, a név, egy falu vagy egy megye emlékezete őrzi.

De a története – mintha csak egy elsodort levéltári lap lenne – újra és újra előbukkan, amikor a havasok alatti táj történetét kutatjuk.
És minden alkalommal azt üzeni: a múlt sokkal gazdagabb, mint amit a jelen néha megenged magának látni.