A történelmi Magyarország térképén kevés olyan különös és sajátos alakú területet találunk, mint Abaúj–Torna vármegye, amely két eredetileg önálló, ám évszázadok során összefonódó vármegyéből született meg. A magyar államiság ezeréves korszakai alatt hol külön, hol egyesítve működtek – végül a történelem, a politika és a földrajzi adottságok fonala szorosan összekötötte őket. Majd az ott élők megkérdezése nélkül egy tollvonással érthetetlen módon ismét kettéválasztották.

Történelmi áttekintés

Abaúj és Torna eredetileg két különálló, középkori eredetű vármegye volt. Abaúj a honfoglalás kori Aba-nemzetség földje, Torna pedig egy kisebb, zárt, hegyvidéki megye, ahol a nemesi várkastélyok és ősi templomok uralták a tájat. A két megye 1882-ben egyesült a modernizálódó magyar közigazgatás részeként, létrehozva Abaúj–Torna vármegyét, melynek székhelye a történelmileg és kulturálisan mindig pezsgő Kassa lett.

A két ősi vármegye:
Abaúj vármegye a honfoglaló Aba nemzetség szállásterületéről kapta a nevét, melyhez a tatárjárás előtt és után is fontos királyi központok tartoztak. Az Árpád-korban Kassa (ma Košice) erősödő szerepe emelte meg a vidék stratégiai jelentőségét.
Torna vármegye kisebb területű, de ősvármegyei eredetű egység volt, központja Torna vára.

A két vármegye 1785–1790 között, majd 1882-től végleg egyesítve működött Abaúj-Torna vármegye néven. A történelmi Magyarország egyik legösszetettebb közigazgatási átalakulása zajlott le akkor, amikor az 1881. évi LXIV. törvénycikk kimondta: a korábbi Abaúj és Torna vármegyék egyetlen közigazgatási egységgé, Abaúj–Torna vármegyévé olvadnak össze. A törvény nem csupán az egyesítést rögzítette, hanem számos település hovatartozását is módosította, újrarajzolva a történelmi vármegyék határait.

Az összevonással egy időben Torna vármegye több községét – Dernőt, Hárskutat, Kovács-Vágást, Lucskát, Barkát, Borzovát és Szilicét – Gömör és Kis-Hont vármegyéhez csatolták. Érdekesség, hogy ezek a települések már a Bach-korszak idején is Gömörhöz kerültek, majd 1860-ban visszatértek Tornához, így az 1881-es döntés tulajdonképpen egy régebbi közigazgatási állapotot állított helyre.

Abaúj vármegye határain ugyancsak változtatott a jogalkotó: az 1881. évi LXIII. törvénycikk értelmében Szepes megyéből Stoósz, Sárosból Tihany (!) került Abaújhoz, miközben több községet – Alsó- és Felső-Regmeczet, Kis-Bányácskát, Kis-Kázmért, Mátyás-házát, Mikóházát, Vilyt, Bistét és Felső-Golopot – Zemplén vármegyéhez csatolták.

A területi változások sora ezzel sem ért véget. 1884-ben újabb csere történt: Borsodtól Szent-Jakab került Abaúj–Tornához, míg Erdőhorváti, Komlóska és a regéci „három-hutta” Zempléné lett.

A XX. század viharaiban
1918. december 29-én a cseh csapatok bevonultak Kassára, így Abaúj–Torna vármegye nagy része Csehszlovákia fennhatósága alá került. A Tanácsköztársaság idején azonban rövid időre ismét magyar irányítás alá került a térség. Ekkor a megye öt járásból – Hídvégardó, Encs, Gönc, Abaújszántó és Szikszó – állt, működését pedig egy direktórium irányította.

A legnagyobb változást az 1920-as trianoni békediktátum hozta. A történelmi megye területének túlnyomó része Csehszlovákiához került, Magyarországnál pedig csak egy jóval kisebb, de magyar többségű rész maradt: mindössze 1690 négyzetkilométer, 92 358 lakossal és 138 településsel. Mivel Kassa már nem maradt Magyarországon, a megye székhelyét Szikszóra kellett áthelyezni.

A csonka vármegye működése sok nehézséggel járt. Nem volt saját kórháza, ezért döntöttek egy új intézmény felépítéséről Szikszón. Több település – összesen tizenegy – kérte, hogy Zemplénhez csatolják őket, mert a korábbi közigazgatási kapcsolataik szinte megszűntek. Bár felmerült a két vármegye egyesítésének ötlete is, a belügyminiszter 1923-ban végül elutasította.

A helyzet csak 1938-ban, az első bécsi döntés után változott meg jelentősen: Abaúj–Torna területe ismét kibővült, és a megye székhelye újra Kassára került vissza.

A második világháború után a bécsi döntéseket hatályon kívül helyezték, visszaállt az 1938-as magyar–csehszlovák határ, a vármegye neve pedig egyszerűsödött: Abaúj vármegyeként működött tovább.

Az 1950-es megyerendezés vetett véget az önálló létezésének: Abaúj megye Borsoddal, Gömörrel és Zemplénnel egyesülve létrehozta a ma is létező Borsod–Abaúj–Zemplén megyét.

Abaúj–Torna vármegye ma már csak történelmi emlék, de határváltozásokban gazdag múltja jól mutatja, mennyire érzékenyen reagált e térség sorsa a közép-európai politikai erőviszonyok változásaira. A kettős eredetű vármegye öröksége ma is él: települései, kultúrája és hagyatéka továbbra is meghatározó része Magyarország és a Felvidék történelmi emlékezetének.

Röviden a Felvidéken maradt területről
Az első világháború végének zavaros hónapjaiban, 1918 decemberének elején Dvorcsák Győző kikiáltotta a Kelet-szlovákiai Köztársaságot, de ez csupán néhány hétig maradt életben. 1918. december 29-én a csehszlovák csapatok bevonultak Kassára, és átvették a közigazgatást.
1919. június 6-án a Vörös Hadsereg rövid időre visszaszerezte a vármegye északi részét, ám a csehszlovák hatalom hamarosan ismét berendezkedett, és megkezdte az ún. nagymegyék (župa) rendszerének kiépítését.

E közigazgatási átalakítás következtében Abaúj-Torna a volt Sáros vármegyével és Zemplén elcsatolt térségeivel került egy nagyobb egységbe. 1927-ben újabb reform következett: Csehszlovákia négy nagy kerületre (Csehország, Morvaország, Szlovenszkó, Ruszinszkó) oszlott, és az Abaúj-Tornát is magában foglaló Szlovenszkó központja Pozsony lett. Ez Kassa korábbi regionális súlyát érezhetően csökkentette, jóllehet továbbra is az egyik legjelentősebb városi rangú település maradt Szlovákiában.

A magyar nyelvű oktatás erősen visszaszorult: csupán egy állami és az Orsolya-rend fenntartásában működő elemi iskolában tanítottak magyarul. A térségbe több ezer cseh és szlovák települt be, miközben a közigazgatási határok és járásbíróságok átszabása a magyar lakosság súlyának csökkentését célozta. Mivel a kisebbségi nyelv használhatóságának küszöbe 20% volt, a magyarok 18%-ra zsugorodó aránya azt eredményezte, hogy 1930-ban Kassa elvesztette kétnyelvű hivatalos státuszát: a magyar feliratok és utcatáblák ekkor tűntek el.
Szlovákia 1996-os közigazgatási reformja után az egykori Abaúj-Torna szlovákiai része végleg a Kassai kerülethez került.

Földrajz

A vármegye területe különösen változatos volt:
– Zempléni-hegység nyúlványai a nyugati oldalon, vulkáni eredetű csúcsokkal.
– A Hernád völgye, amely évszázadokon át természetes közlekedési és kereskedelmi folyosóként szolgált.
– Sárrét és a Bodrogköz peremvidékei, termékeny síkságokkal.
– Dél felé a Cserehát dombvidéke, aprófalvas településszerkezettel.

E kedvező fekvés tette lehetővé, hogy a vármegye mind a mezőgazdaság, mind a kézműipar és kereskedelem számára meghatározó térség legyen.
1910-ben Abaúj-Torna vármegyét északról Szepes és Sáros, keletről Zemplén, délről Zemplén és Borsod, nyugatról pedig Gömör és Kishont határolta. Területe ekkor 3269,16 km² volt.

A vidék döntő része hegyvidéki jellegű. Két nagy folyóvölgy határozza meg a táj szerkezetét: a Hernád északról délnyugat felé, a Bódva pedig keletről nyugat felé fut.
A Hernád völgye kettévágja a vármegyét. Keleti részét a Sátor-hegység uralja, amelyet a Kassától keletre fekvő, mélyen bevágódó Dargói-nyereg választ két tömbre. Tőle északra a Sóvári-hegység, délre pedig a Nagy-Milic (894 m) által koronázott hegység húzódik, amely Zemplén felé nyúlik át.

A megye nyugati felét a Gömör–Szepesi-érchegység és a hozzá csatlakozó mészkővonulatok formálják. Itt folyik a Bódva, amely a térséget észak–déli irányban osztja meg. E vidékeken található a bányakincseiről híres Szomolnok–Kassai-hegység, amely a Nagy-Csükerész (1187 m), majd a Kloptanya (1153 m) csúcsaiban éri el tetőpontját.

Délebbre terül el a Tornai-karszt barlangokkal szabdalt vidéke, valamint a Cserehát dombvidéke. A Nagyalföld a Hernád mentén egészen Kassa közeléig felnyúlik, így a vármegye déli részei már alföldies jellegűek.

Éghajlat

A vármegye éghajlata mérsékelt kontinentális:
hideg, havas telekkel,
meleg, gyakran száraz nyarakkal,
a hegyvidéki és síkvidéki részek között érzékelhető különbségekkel.

A Zempléni-hegység felől érkező hűvösebb légáramlatok és a Hernád-völgy enyhébb mikroklímája sajátos, sokszínű mezőgazdasági képet eredményezett.
A vármegye mérsékelt éghajlatú. Délen melegebb, északon – a hegyvidéken – jóval hűvösebb az időjárás. Kassán az évi átlaghőmérséklet 8,8 °C. A nyári hónapok (július–augusztus) átlagosan 19,6 °C-ot, a január pedig -3,8 °C-ot mutat. A mért szélsőségek 29,8 °C és -17,7 °C között mozogtak. Az évi csapadék 602 mm körül alakult.

Lakosság

A vármegye lakossága történelmileg soknemzetiségű volt:
• magyarok a domináns csoport,
• jelentős szlovák (tót) népesség az északi falvakban,
• német telepesek több városban és bányászfaluban,
• továbbá ruszin és cigány közösségek.
Kassa a középkortól kezdve soknyelvű, pezsgő városi központként működött, amelyben a magyar, német és szlovák polgárság együtt alakította a város kereskedelmét és kultúráját.
Abaúj és Torna vármegyék egyesített területe hagyományosan magyar többségű volt, ám nemzetiségi összetétele folyamatosan változott.
1857-ben Abaúj 143 548 fő (77% magyar, 9% szlovák, 3% német, 10% ruszin), Torna 28 654 fő (98% magyar, 2% szlovák), ez összesen: 172 202 lakos, 80,6% magyar.
1880-ban a lakosság 180 344 fő, ebből 60,5% magyar, 28,4% szlovák, 6,6% német.
1891-ben a lakosság száma 179 884 fő volt, továbbra is erős magyar többséggel.
1910-ben 202 282 fő élt a vármegyében: 77,45% magyar, 17,83% szlovák, 3,22% német.
1941-ben — a visszacsatolás után — 203 438 magyar mellett 18 879 szlovákot és kisebb délszláv, német és ruszin csoportokat írtak össze.
Vallási megoszlás:
1891-ben a római katolikusok és reformátusok voltak többségben, jelentős görögkatolikus és zsidó közösséggel.
1910-ben továbbra is a római katolikusok (118 ezer) és a reformátusok (43 ezer) domináltak.
1941-ben a római katolikusok aránya már meghaladta a 140 ezret.

Közigazgatás

Abaúj-Torna vármegye központja az idők során Kassa (Košice) – történelmi székhely, a trianoni diktátum után pedig Szikszó, majd Encs lett a magyar rész közigazgatási központja. A vármegye járásokra tagolódott, melyek élén főszolgabírók álltak. A közigazgatást erős vármegyei tudat, összetartó tisztikar és hagyománytisztelet jellemezte. Abaúj és Torna egyesítése előtt jelentős különbségek voltak a két vármegye közigazgatásában. Torna vármegyében önálló járási beosztást nem alkalmaztak, míg Abaúj vármegye szervezettebb területi felosztással rendelkezett.
Abaúj vármegye járásai az egyesítés előtt: Kassa szabad királyi város, Kassai járás, Mislyei járás, Szántói járás, Szepsi járás, Szikszói járás

A törvényesen egyesült Abaúj-Torna székhelye 1881 és 1920 között Kassa volt. A trianoni változások után a megye irányítása Szikszóra került, majd a visszacsatolás éveiben, 1938 és 1944 között ismét Kassa lett az igazgatási központ. A második világháború után, 1945 és 1950 között újra Szikszó töltötte be a megyeszékhely szerepét.

A 20. század elejének a vármegye területét hat járásra osztották:
Csereháti járás – székhelye Szepsi
Füzéri járás – székhelye Hernádzsadány
Gönci járás – székhelye Abaújszántó
Kassai járás – székhelye Kassa
Szikszói járás – székhelye Szikszó
Tornai járás – székhelye Torna

A trianoni határváltozások utáni magyarországi járások. A Magyarországon maradt terület járásai kis mértékben módosultak:
Abaújszántói járás – Abaújszántó
Encsi járás – Encs
Gönci járás – Gönc
Szikszói járás – Szikszó
Tornai járás – Bódvaszilas

A visszacsatolás időszaka
1938-1944 között a teljes vármegye újra Magyarországhoz került, a járások beosztása a következő módon állt helyre:
Abaújszántói járás – Abaújszántó
Encsi járás – Encs
Gönci járás – Gönc
Kassai járás – Kassa
Szikszói járás – Szikszó
Tornai járás – Torna

Érdemes megjegyezni, hogy Kassa — bár a megye székhelye volt — közigazgatásilag nem tartozott a vármegyéhez: 1876-ig szabad királyi városként, azt követően törvényhatósági jogú városként működött.

Közlekedés

A Hernád-völgy már a 19. századtól vasúti fővonalak, hegyközi mellékvonalak, és országos kereskedelmi utak találkozóhelye volt.
Kassa és Miskolc között vasúti kapcsolat már a dualizmus korában létrejött, amely a térség iparosodását gyorsította. A dombvidéki falvak azonban sokáig földutakra támaszkodtak, ami a mezőgazdaságot és piacozást meghatározta.

A vármegye közlekedési ütőere a Magyar Királyi Államvasutak Miskolc–Kassa vonala volt, amely a Hernád-völgyön végighaladva érintette szinte a teljes megyét. Kassáról több fontos vasútvonal ágazott ki: a Kassa–Oderberg vonal, a Tornai vonal, valamint a Legenye–Mihályi irányába tartó ág.
A megye úthálózata sűrű és jó minőségű volt: mintegy 380 km-nyi országút kötötte össze a településeket.
A gazdasági élet élénkítését három bank és hét takarékpénztár segítette.

Oktatás

A térségben a 19. század végére kifejezetten fejlett oktatási hálózat alakult ki:
Kassán főreáliskola, tanítóképző, ipariskola,
kisebb városokban polgári iskolák,
falvakban pedig gyakran egyházi fenntartású népiskolák.
A magyar és szlovák nyelvű oktatás egyaránt jelen volt, a városokban pedig a német nyelv is erősen tartotta magát.
A 19. század végére a közoktatás helyzete – országos viszonylatban – kedvezőnek számított. 1890-ben a 32 469 tanköteles gyermek közül 4755 fő (14,6%) nem járt iskolába, ami a kor viszonyai között viszonylag alacsony arányt jelentett.

A 264 településből: 207-ben működött elemi iskola, 51 község a szomszéd települések iskoláiba járt, 8 községnek nem volt oktatási intézménye. Emellett a vármegyében működött 7 kisdedóvó, 3 polgári iskola, 3 felsőbb népiskola, 5 iparostanuló-tanfolyam.

Kassa oktatási intézményei különösen jelentősek voltak: katolikus főgimnázium, állami főreáliskola, királyi jogakadémia, kereskedelmi akadémia, katonai alreáliskola és gazdasági tanintézet is működött.

Az analfabetizmus ugyanakkor még mindig számottevő volt: 1881-ben a lakosság 36%-a (46 443 fő) nem tudott írni-olvasni.

Gazdasági élet

Abaúj–Torna gazdasága a hármas szerkezetre épült:
Mezőgazdaság
• Gabona, kukorica, burgonya, len és kender termesztése.
• A dombvidékeken szőlőművelés, különösen Abaújszántó és környéke volt híres borairól.
Ipar és bányászat
• A Zemplén és a Cserehát peremén kisebb vas- és rézbányák,
• a városi központokban sörfőzdék, malmok, textilüzemek,
• a két világháború között pedig a feldolgozóipar kapott szerepet.
Kereskedelem
Kassa regionális gazdasági központként működött:
vásárok, vámhivatal, céhes ipar és kereskedőházak alakították a térség életét.

A megye lakossága túlnyomórészt mezőgazdaságból és állattartásból élt. A kereskedelem fő árui a gabonafélék, a bor és a bányatermékek voltak. A modern ipar központja Kassa volt, ahol vasöntödék, gépgyárak, sörfőzdék, téglagyárak, kötszövöde, gőzfűrész, papírgyár és az országosan ismert dohánygyár működött. A hollóházi porcelángyár és a telkibányai üzemek országos hírnévre tettek szert. Jelentős volt továbbá a késgyártás (Stoósz) és a kapagyártás (Alsómecenzéf).

Összefoglalva

Abaúj–Torna vármegye története évezredes örökség, mely ma három ország – Magyarország, Szlovákia és kismértékben Ukrajna – kulturális és történelmi emlékezetében él tovább. A vármegye a magyar történelem egyik különösen sokszínű, határvidéki jellegű tájegysége volt, ahol hegyek és síkságok, magyarok és szlovákok, mezővárosok és aprófalvak együtt formálták a mindennapok ritmusát.