A vármegye központja Gyulafehérvár, de volt később Szászsebes, majd a diktátumig Nagyenyed.
A honfoglalástól kezdve 1876-ig önálló vármegye, 1918-ig a magyar közigazgatás része.

Kevés olyan tájegysége van a történelmi Magyarországnak, amely annyi réteget hordozna a múltból, mint Alsó-Fehér vármegye. Erdély egyik legősibb területe volt: a honfoglalás óta lakott, magyar, szász és román népességgel, a középkorban az erdélyi fejedelmek egyik legfontosabb székhelyével. Mégis: a XX. század nagy átrendeződései után neve szinte eltűnt a köztudatból.

A fejedelemség bölcsője – Gyulafehérvár árnyéka
Alsó-Fehér története elválaszthatatlan Gyulafehérvártól, az erdélyi fejedelmi központtól. Itt állt Szent István egyik első püspöksége, innen irányították Erdélyt a fejedelmek, köztük Bethlen Gábor és I. Rákóczi György, itt tartották a legfontosabb országgyűléseket és vallási vitákat.
A vármegye tehát nem egyszerű közigazgatási egység volt, hanem politikai és szellemi központ, ahonnan évszázadokon át irányították Erdély sorsát.

Egy soknemzetiségű világ határán
Alsó-Fehér vármegye különleges mozaikként működött a középkorban és az újkorban. A történelmi források szerint lakói között éltek:

• magyarok – főként a Maros mentén és a Fehér-Körös vidékén,
• szászok – Szászsebes és környékén,
• románok – a hegyvidéki falvakban, a későbbi Zaránd és Fehér megye határán.

Ez a soknyelvű táj a Kárpát-medence egyik legsajátosabb kulturális ötvözőpontja lett. Ugyanazon folyóvölgyben virágzott magyar nemesi kúria, szász város és román pásztorhagyomány.

Várak, kolostorok, kőbe írt történelem
A vármegye területén számos erődítmény és egyházi központ állt:

• Alvinc – a Martinuzzi-vár és a ferences kolostor,
• Nagyenyed – erődített kollégiummal, amely később Erdély egyik szellemi központja lett,
• Szászsebes – jelentős szász városfalakkal,
• Tövis, Borberek, Sárd – középkori templomokkal és nemesi udvarházakkal.

Alsó-Fehér a reformáció idején is kulcsszerepet játszott: itt működtek a legkorábbi protestáns iskolák, innen indultak a fejedelemség valláspolitikai változásai.

A vármegye megszűnése és emléke
1876-ban az országos közigazgatási reform során Alsó-Fehér vármegyét átszervezték, területét Fehér és Torda-Aranyos vármegyék között osztották fel. Bár neve ekkor kezd lassan kikopni a hivatalos térképekről, magyar emlékezete tovább élt: a nagyenyedi kollégium diákjai között, a Gyulafehérvárt kutató történészek írásaiban, a szórványban élő magyar közösségek hagyományaiban.

A világháborúk és a határváltozások végleg eltörölték Alsó-Fehér nevét a közigazgatásból, de történelmi öröksége ma is kézzel tapintható: kőtemplomokban, várfalakban, helynevekben és elfeledett krónikák lapjain.

Miért fontos ma emlékezni Alsó-Fehér vármegyére?
Mert egy olyan korszakot idéz, amikor Erdély – minden ellentét és sokféleség ellenére – szellemi és kulturális aranykorát élte.

Mert megérthetjük általa, hogyan formálódott a három nemzet – magyar, szász, román – együttélése.

És mert a történelmi Magyarország mozaikjában Alsó-Fehér vármegye volt az a hely, ahol a politika, a hit és a műveltség útjai évszázadokon át ugyanazon városfalak között találkoztak.