1620.január 8-án a magyar rendek Bethlen Gábort Magyarország fejedelmévé választották. Ez az aktus nem pusztán egy politikai döntés volt, hanem egy korszak betetőzése: annak az államférfiúnak az elismerése, aki Erdélyt – a kortársak szavaival élve – valódi „tündérkertté” formálta. Bethlen uralma alatt a fejedelemség nemcsak fennmaradt a nagyhatalmak szorításában, hanem kulturális, gazdasági és politikai értelemben is virágzásnak indult.

Bethlen politikai pályája már Bocskai István oldalán ívelt felfelé. Hűséges támogatója volt Bocskai szabadságharcának, s fejedelme halála után döntő szerepet játszott abban is, hogy az Oszmán Porta Báthory Gábort ismerje el Erdély élén. A választás azonban hamarosan tévedésnek bizonyult. Báthory kicsapongó életmódja, kiszámíthatatlan politikája és egyre inkább zsarnoki hajlamai elidegenítették a rendeket – és magát Bethlent is. A két férfi viszonya végleg megromlott, Bethlen pedig kénytelen volt török területre menekülni, ahonnan már nem kegyvesztett udvari emberként, hanem trónkövetelőként tért vissza.

1613 őszén, Báthory Gábor meggyilkolása után Erdély hatalmi vákuumba zuhant. Ezt a helyzetet használta ki Bethlen, aki török katonai támogatással vonult be az országba, és 1613. október 23-án fejedelemmé iktatták. Bár uralmát kezdetben sokan idegen fegyverek árnyékában született hatalomként szemlélték, Bethlen rövid idő alatt bebizonyította, hogy nem báb, hanem önálló politikai akarat hordozója.

Fejedelemségének egyik első és legfontosabb célja az állam gazdasági megerősítése volt. Tudatosan építette fel Erdély pénzügyi alapjait: támogatta a bányászatot, fellendítette a kereskedelmet, és – nem utolsósorban – menedéket adott az üldözött protestánsoknak, akik nemcsak hitüket, hanem tőkéjüket és szaktudásukat is magukkal hozták. Az így feltöltött kincstár tette lehetővé Bethlen nagyszabású kulturális és katonai terveit.

Gyulafehérváron főiskolát alapított, amely nemcsak Erdély, hanem az egész magyar protestáns értelmiség egyik szellemi központjává vált. Bethlen hitt abban, hogy az állam ereje nem csupán a fegyverek számán, hanem a műveltségen és a tudáson is múlik. Udvara európai mércével mérve is jelentős kulturális központtá vált, ahol tudósok, teológusok és művészek találtak otthonra.

Az 1620-as évekre Bethlen felállította a fejedelemség első állandó hadseregét, amely döntő szerepet játszott a harmincéves háború magyarországi eseményeiben. Katonai sikereinek csúcspontján seregei szinte az egész királyi Magyarországot elfoglalták. E hadjáratok politikai súlyát jelzi, hogy 1620-ban a pozsonyi országgyűlés Magyarország fejedelmévé választotta – egy olyan korban, amikor a magyar korona sorsa már régóta idegen dinasztiák kezében volt.

A nemzetközi erőviszonyok azonban Bethlen mozgásterét is behatárolták. A cseh rendek veresége után kénytelen volt békét kötni a Habsburgokkal, ám a kompromisszum korántsem jelentett vereséget. A békék – különösen a nikolsburgi egyezmény – révén sikerült visszaszereznie a Bocskai-féle bécsi békében biztosított hét felső-magyarországi vármegyét, és újra megerősíttetni a magyar rendi jogokat, valamint a protestáns vallás szabad gyakorlását garantáló törvényeket.

Bethlen Gábor uralma így nem hódításokban, hanem egyensúlyteremtésben vált történelmivé. Erdély az ő kezében nem nagyhatalom lett, hanem működő, önálló politikai tényező – egy kis állam, amely a kor két óriása, a Habsburg és az Oszmán Birodalom között is képes volt saját érdekeit érvényesíteni. Ez az a teljesítmény, amely miatt Bethlen neve nem csupán egy fejedelemé, hanem egy korszak jelképe lett.