Kevés olyan történelmi jelkép van Magyarországon, amelynek sorsa annyira együtt mozgott volna az ország 20. századi történetével, mint a millenniumi emlékművek turuljai. Ezek a szobrok és emlékhelyek nem pusztán kőből és bronzból készültek: politikai korszakok, határváltozások, győzelmek és vereségek mérték rájuk az idő kalapácsát. Ami 1896-ban ünnep volt, az 1920 után provokációvá, majd sok helyen eltörlendő emlékké vált.
A honfoglalás ezredik évfordulójára a magyar állam hét nagy, országos jelentőségű vidéki emlékművet jelölt ki a történelmi Magyarország jelképes pontjain:

Dévény, Nyitra (Zobor-hegy), Munkács, Brassó (Cenk-hegy), Zimony, Pusztaszer és Pannonhalma.
A közbeszédben ezekhez tapadt hozzá a „hét turul” kifejezés – nem teljesen pontosan, de érthetően. Fontos ugyanis leszögezni: nem mindegyik emlékmű főalakja volt turulmadár. Dévénynél például Árpád-kori vitéz állt, máshol oszlop, torony vagy allegorikus építmény hordozta a jelentést. A turul azonban – ahol megjelent – mindent vitt: a magyar eredet, az államiság és a történeti jog szimbólumává vált.
És éppen ezért vált később célponttá.

Dévény – a kapu, amit be kellett zárni

A Porta Hungarica, a nyugati kapu fölé emelt dévényi emlékművet 1896 októberében avatták fel. A korinthoszi oszlop tetején nem turul, hanem Árpád-kori vitéz állt, mégis az egész alkotás a magyar államiság határjelképe volt. Nem véletlen, hogy 1921 januárjában – már az új hatalom alatt – az emlékművet porig rombolták. Dévény nem maradhatott magyar kapu többé.

Nyitra – a Zobor csonkja

A Zobor-hegyi emlékmű a millenniumi alkotások egyik legismertebbje volt. Trianon után, 1921-ben csehszlovák légionáriusok robbantották fel. Teljesen eltörölni azonban nem tudták: a talapzat, a torzó megmaradt. Ma is ott áll, mint egy kifosztott emlékezet alapja – beszédesebb talán így, csonkán, mint eredeti pompájában.

Munkács – a turul, amely nem akart eltűnni

A munkácsi vár Hajdú-bástyáján álló obeliszk csúcsán turulmadár terpeszkedett, Bezerédy Gyula alkotása, több mint négy méteres szárnyfesztávval.
1924-ben előbb a turult emelték le, majd az egész obeliszket elbontották. A szovjet korszakban a turult – a források szerint – beolvasztották, mintha az anyag eltörlésével a jelentést is meg lehetne semmisíteni.
Nem sikerült.
2008-ban a turul visszatért – másolatként, rekonstruálva, de újra a helyén.
2022-ben ismét levették. A helyére más jelkép került. Kevés szobor sorsa mutatja ilyen pontosan, hogy a hatalomváltások mindig a magaslatokat keresik először.

Brassó – az emlékmű, amely túl korán omlott össze

A Cenk-hegyi emlékmű külön tragédiája, hogy már Trianon előtt pusztulásnak indult. 1913-ban merénylet rongálta meg, dinamittal. Rövid időn belül összeomlott. A szoboralak feje azonban megmenekült, és később megőrizték. Egyetlen darab, amely túlélte azt, amit az egész nem.

Zimony – amikor az épület marad, a jel eltűnik

Zimonyban a millenniumi emlékmű torony formájú volt, amely később Hunyadihoz kötött jelentést kapott. Ez mentette meg a teljes pusztulástól. Maga az építmény fennmaradt, de 1924 pünkösd éjjelén leverték róla a díszeket, címereket, feliratokat. A csúcsdísz turul sorsa máig vitatott a forrásokban – ami biztos: ami magyar volt rajta, annak mennie kellett.

Pusztaszer és Pannonhalma – az országon belül maradt emlékezet

A hét helyszín közül Pusztaszer és Pannonhalma maradt a mai Magyarország területén. Itt nem az eltörlés, hanem az átalakulás történt meg: a millenniumi emlékezet beépült a nemzeti kánonba. Nem kellett rombolni – elég volt átértelmezni.
Egy mondatban: mi lett a „hét turul” sorsa?

A millenniumi emlékművek turuljai közül a határon túlra került helyszíneken a jelképeket eltávolították, lerombolták vagy többször eltüntették, míg Zimonyban maga az építmény maradt meg megcsonkítva; a 20–21. század fordulóján pedig a munkácsi turul sorsa vált a leglátványosabb példájává annak, hogy a történelem nem lezárt múlt, hanem újra és újra visszatérő vita.