Orbász vármegyét a 13. században IV. Béla uralkodása alatt, a tatárjárást követő években hozták létre. A Magyar Királyság 1243-1526 között volt közigazgatási területe. A vármegye székhelye a Szávába ömlő Orbász folyó bal partján fekvő Orbászvásárhely volt.

Az Orbász vármegye a Duna és a Bánság határvidékén feküdt, a történeti Magyarország déli peremén. A vármegye területe ma Románia területére esik, de évszázadokon át jelentős szerepet töltött be az ezeréves Magyarország határvédelemben, a kereskedelemben és a helyi közigazgatásban.

Földrajzi és stratégiai helyzet
Orbász a Duna alsó folyásánál, a mai Orșova környékén helyezkedett el, közel a Kazán-szoroshoz, amely mindig is a hajózás és a katonai ellenőrzés kulcspontja volt. A vármegye földrajzi fekvése miatt: természetes határvédelmet biztosított, ellenőrizte a Duna menti kereskedelmi útvonalakat, szolgált kiindulópontként a katonai és vámellenőrzésekhez.
A vármegye területe erdős-dombos volt, kisebb településekkel és mezőgazdasági birtokokkal.

Történeti szerepe
A középkorban Orbász vármegye határőri szerepet töltött be a Magyar Királyság déli peremén, a vaskapui és kazán-szorosi hajózás fejlesztésében is részt vett, a helyi nemesi családok révén fontos adminisztratív és katonai központként működött.
A Habsburg-korban a vármegye katonai és közigazgatási szerepe tovább erősödött, különösen a törökellenes végvári rendszer idején.

Lakosság és kultúra
Orbász vármegyében évszázadokon át többnemzetiségű közösség élt magyarok – főként a határ menti falvakban, románok – a hegyekben és a Duna menti településeken, szerbek és más déli népcsoportok – kisebb közösségekben, főleg a katonai határőrök között.
A kultúra és a vallás is sokszínű volt: katolikus, ortodox és református közösségek éltek egymás mellett.

A vármegye megszűnése
A 18–19. század folyamán a vármegye területét fokozatosan átszervezték a Habsburg-adminisztrációban. A 19. század végére Orbász vármegye neve eltűnt a közigazgatásból, területét Krassó-Szörény vármegye és a Vaskapu térségéhez csatolták. Bár a hivatalos közigazgatásban megszűnt, a helyi emlékezet és a népi hagyományok tovább őrizték a nevét, főként a Duna menti közösségekben és a történelmi dokumentumokban.