A reformkor kezdete, az 1825-ös év óta eltelt idő történelmi távlatban ugyan nem sok, ám olyan eseménydús két évszázad van mögöttünk, amely gyökeresen formálta át Pest és Buda városképét. Maradt azonban jó pár épület, amely már 200 évvel ezelőtt is állt, így valószínűleg a reformkori időutazó számára is ismerős lenne.

Bár sok történelmi korszak pontos kezdetét illetően dúlnak szűnni nem akaró viták, abban a legtöbb magyar egyetért, hogy a reformkor az 1825-ös pozsonyi országgyűléssel vette kezdetét. Abban az évben, november 3-án ajánlotta fel egyévi jövedelmét a magyar nyelv ügyére és egy tudós társaság megalapítására gróf Széchenyi István. Ez a Magyar Tudományos Akadémia alapításának dátuma. A legnagyobb magyar a reformkor egyik vezéralakja lett, aki hihetetlen energiával vitt végig számos nemes ügyet (gondoljunk csak a Lánchídra), és példáját számos más arisztokrata is követte. Mindennek köszönhetően az ország gyorsuló ütemben kezdte meg a Nyugathoz való felzárkózást, igyekezve bepótolni azt, ami a török uralom alatt félbemaradt.

A legjobban észrevehető tájékozódási pontok a templomtornyok, amelyek gyakran a fontosabb tereket, csomópontokat is kijelölik. Pest történelmi központjában, a mai V. kerületben mindjárt két fontos templom tornyait is megpillanthatjuk egymás közvetlen közelében: a Belvárosi plébániatemplom két tornyát és a pesti ferencesek templomáét, amelyek nemhogy a reformkor óta, de jóval régebben állnak a helyükön. A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templom az egyik legkorábbi épület a pesti oldalon, elődje már az Árpád-korban is állt, a mai épület legrégebbi részei román kori köveket is rejtenek, gótikus szentélye a török uralom előtti időket őrzi. Az épület mai külsejét alapvetően a XVIII. század legvégén nyerte el. Azóta több felújításon is átesett (gótikus szentélyét 1889–1890-ben például Steindl Imre tervei szerint restaurálták), de a reformkori szemlélődő biztosan felismerné.Miközben a Ferenciek tere az elmúlt 200 évben teljesen átalakult, az Alcantarai Szent Péter-templom, 1743-as felszentelése óta nem sokat változott. Kivéve a tornyát, amelyik az egyik legszebb a városban: a mai toronysisak csak 1863-ban készült el Wiesner Ferenc tervei szerint, előtte majd száz évig (1758-tól) egyszerűbb sisak díszítette a szentély déli oldalán álló építményt. Nem közismert tény, hogy a templom kriptájában nyugodott 1849. október 7. és 1870. júniusi újratemetése között Batthyány Lajos miniszterelnök, akinek testét titokban, éjszaka szállították ide a Rókus Kórházból, ahová a kivégzése után vitték.

Ha már említettük, szintén reformkor előtti Pest legrégebbi, ma is működő kórháza, a mai Rákóczi úton álló, Szent Rókusról elnevezett intézmény. A Rókus Kórház 1798 óta működik, a ma is látható épület elődje egy fából készült ispotály volt, amely az 1765-ben elkészült Rókus-kápolna mögötti területen helyezkedett el, lényegében a mai épület helyén. A Rókus Kórház egyik híres orvosa nem más volt, mint Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, aki alig 33 évesen, 1851-ben vette át a szülészeti osztály vezetését, hogy itt is alkalmazza a fertőtlenítést forradalmasító módszereit.

Lakóházból a pesti oldalon jóval kevesebb régi épület maradt meg, de az egyik legöregebb, ma is álló ház a Pollack Mihály nevéhez köthető, Váci utca 13., Régiposta utca 15. szám alatt álló sarokház. A klasszicista épületet Schorndorfer Ferenc órásmester építtette 1805–1806-ban, és valószínűleg a város első háromemeletes lakóháza volt. A földszinten a kezdetektől üzletek voltak: műkereskedés, posztókereskedés (divatüzlet), szőrmebolt. Igaz, nem sokáig, de híres lakója is volt a háznak: 1883–1884-ben itt bérelt lakást Mikszáth Kálmán és felesége.

A teljesség igénye nélkül sorolhatnánk még a pesti oldalról kisebb-nagyobb átépítéseken átesett épületeket, templomot, a mai Városháza épületét, amely tulajdonképpen soha nem készült el teljesen, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotát, amely azonban épp a reformkor idején, az 1830-as években kapta klasszicista külsejét az eredeti barokk helyett. De térjünk inkább át Budára, ahol jóval több emléket őrzött meg az idő.

A budai Vár a főváros legnagyobb területű városrésze, amely a legrégebb óta őrzi arculatát. Persze sebhelyes ez az arc, hiszen az 1849-es szabadságharc csatái, majd a II. világháborús ostrom sok épületet elpusztított, amelyeket a XX. század második felében jellemzően gyengébb kvalitású házakkal pótoltak. A reformkori látogató azonban az egész mai Budapesten itt érezhetné magát leginkább otthon: a legtöbb barokk és klasszicista épület 1825-ben is itt állt már, sőt sokkal régebben. Számos vári ház története nyúlik vissza a középkorig, és sok olyan van, amely a török idők előtti részleteket foglal magába: gótikus ülőfülkék, ablakok és ajtókeretek, megmaradt boltozatok. A legközismertebb a Vörös Sün-ház, amely mai, klasszicizáló formáját az 1810-es években nyerte el, de falai jóval korábbi köveket is őriznek. A Vár két nagy temploma közül egyik sem őrzi már eredeti formáját: a Mária Magdolna-templomot 1950-ben Rákosi Mátyás döntése után bontották le, ma már csak a tornya áll. A Mátyás-templom pedig 1825-ben, a Schulek Frigyes-féle XIX. századvégi újjáépítés előtt még felismerhetetlenül másképp nézett ki, két épület, a jezsuiták kollégiuma és szemináriuma fogta közre, csonka kis tornya pedig aligha ragadta magával bárki tekintetét.

A vele szemben álló régi budai városháza viszont 1774 óta látható mai alakjában (kis óra- és harangtornya 1818-ban készült el), amikor Nepauer Mátyás (Nöpauer Máté névalakban is ismert) tervei szerint emelettel bővítették az eredetileg az 1700-as évek első évtizedében épült házat, melyet eredetileg Venerio Ceresola tervezett. A középületek közül az 1806-ban épült Sándor-palota kisebb külső változtatásokon kívül, mint az Ybl Miklós által tervezett Duna-fronti erkély, szintén úgy néz ki, mint a reformkor idején, még ha hosszú út és több átfogó felújítás is vezetett idáig, amíg főúri lakból először, Andrássy Gyula idején a miniszterelnök, majd 2000-től a köztársasági elnök hivatala nem lett. Az egykori Helytartótanács Úri utcai épületegyüttese szintén nem modern kori építmény: az 51-es szám alatti klasszicista ház épp a reformkor hivatalos kezdetét jelentő évet megelőzően, 1824-ben készült el Pollack Mihály tervei szerint, szomszédja, az 53-as pedig a ferencesek kolostora volt 1741-1786-ig, amikor II. József hivatali célra elkobozta, s tíz évvel később a Helytartótanács központja lett, melyet 1867-től a Belügyminisztérium vett át. Néhány éve az állam ugyanerre a célra vásárolta meg a Magyar Tudományos Akadémiától, de a belügyi tárca azóta sem költözött be.

A török fürdők, mint a Király, a Rudas és Rác Buda legrégebbi, folyamatosan fennmaradt épületei közé tartoznak, így logikusan gondolhatnánk, hogy a reformkori látogatónak is ismerősek lehetnek. Ez azonban nem feltétlenül igaz, hiszen 1825 óta a fürdőépületek jelentős átalakításon estek át, historizáló épületegyüttesbe foglalták őket. Ez történt a Király fürdővel is, ám épp a reformkor idején: barokk szárnyát 1827 és 1837 között építette át és bővítette klasszicista stílusban König Mihály, a tulajdonos, akiről a fürdő mai nevét kapta. Érdekes időkapszula a Víziváros központja, a Batthyány tér is. Az itt álló Szent Anna-templom építését a budai városházánál már említett Nepauer Mátyás fejezte be 1761-ben (miután eredeti tervezője, Hamon Kristóf 1748-ban meghalt), az épület 55 méter magas tornyaival azóta a tér és a budai Duna-part panorámájának jellegzetes eleme, ahogy a mellett álló plébániaépület is. Utóbbi a templommal együtt nyerte el ma ismert képét, de alapját egy 1700 körül épült, vendégfogadóvá alakított lakóház képezte. A tér 3-as számú háza, a barokk Négy Évszak-ház 1795 körül nyerte el mai formáját akkori tulajdonosának, Hikisch Kristóf építőmesternek köszönhetően. Szomszédja, a 4-es szám alatt álló egykori Fehér Kereszt fogadó épülete némileg régebbi, az 1760-as években nyerte el mai, rokokó külsejét. A fogadó népszerű vendéglátóhelynek számított, nagyterme sok társasági eseménynek adott helyet, egyebek mellett színelőadásoknak is. A népszerű, de hamis történet szerint itt szállt meg Csehország felé menet Giacomo Casanova, de ami tény, hogy az épületnek sokkal magasabb rangú vendége is volt, nem is egyszer: II. József két alkalommal is itt szállt meg, 1783-ban és 1784-ben is.