Torontál vármegye a történelmi Magyar Királyság déli, alföldi–bánsági térségében fekvő közigazgatási egység volt. Székhelye Nagybecskerek (ma Zrenjanin, Szerbia) volt, amely a 19. század végére a Bánság egyik legjelentősebb városává és gazdasági központjává fejlődött. A vármegye területe ma döntően Szerbiához (Vajdaság), kisebb része Romániához tartozik.
Torontál sajátosságát a Bánság multietnikus jellege, termékeny alföldi környezete és késői, tudatos betelepítése adta, amely meghatározta társadalmi és politikai fejlődését egészen a 20. századig.

Földrajz

Torontál vármegye területe szinte teljes egészében síkság, a Bánsági-alföld része volt. A terület kiváló természeti adottságai – termékeny löszös talaj, kiterjedt legelők – már korán alkalmassá tették az intenzív mezőgazdaságra.
Legfontosabb folyói:
Béga, amely a vármegye belső tengelye volt, és a 18–19. században csatornázásával jelentős hajózási útvonallá vált, Temes, amely a megye keleti peremén haladt, Tisza, amely nyugati határfolyóként szolgált.
Szomszédai: Északon: Csongrád és Csanád vármegyék; Keleten: Krassó-Szörény vármegye; Délen: Szerbia belső területei; Nyugaton: Bács-Bodrog vármegye.

Történelmi kialakulás

Torontál vármegye területe a középkorban ritkán lakott, mocsaras vidék volt. A török hódoltság idején (16–17. század) a térség jelentős része elnéptelenedett, településhálózata szinte teljesen felbomlott.
A döntő fordulat a 18. században, a török kiűzése után következett be. A Bánság – így Torontál területe is – közvetlen császári igazgatás alá került (Temesi Bánság), és csak 1778-ban csatolták vissza a Magyar Királysághoz, ekkor szervezték meg Torontál vármegyét végleges formájában.

Tudatos betelepítés és gazdasági fellendülés

A 18. század végétől a Habsburg állam szervezett betelepítési politikát folytatott: magyarok, németek (dunai svábok), szerbek, románok, szlovákok
érkeztek a térségbe. Ez a soknemzetiségű társadalom békés együttélése hosszú ideig biztosította a gyors gazdasági fejlődést.
Torontál a 19. századra a Magyar Királyság egyik legtermékenyebb mezőgazdasági térségévé vált: gabonatermesztés, kukorica, állattenyésztés, cukorrépa-termesztés.
A Béga-csatorna kiépítése kulcsszerepet játszott Nagybecskerek és a környező települések ipari és kereskedelmi fellendülésében.

Nagybecskerek szerepe
Nagybecskerek a 18–19. század során Torontál vármegye közigazgatási, ipari és kulturális központjává nőtte ki magát. A város: jelentős malomiparral, textiliparral, sörfőzdékkel, élénk kereskedelemmel rendelkezett.
A dualizmus idején Nagybecskerek modern várossá fejlődött: kiépült az iskolahálózat, középiskolák, kulturális egyesületek működtek, és a város a Bánság egyik legfontosabb polgári központjává vált.

Lakosság és nemzetiségi viszonyok

Torontál vármegye a Magyar Királyság egyik leginkább multietnikus vármegyéje volt.
1910-ben a vármegye lakossága megközelítette az 500 000 főt, amelynek megoszlása hozzávetőlegesen: magyarok, németek, szerbek, románok között viszonylag kiegyensúlyozott volt, egyik nemzetiség sem alkotott elsöprő többséget.
Ez a sokszínűség egyrészt gazdasági erőforrást jelentett, másrészt a 19–20. század fordulóján politikai feszültségek forrásává vált, különösen a nemzeti mozgalmak megerősödésével.

A 20. századi fordulat

1918-ban Torontál vármegyét szerb csapatok szállták meg, majd a trianoni békeszerződés (1920) értelmében területének túlnyomó része a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, kisebb keleti sávja Romániához.
A magyar közigazgatás megszűnésével Torontál vármegye történelmi egysége felbomlott, Nagybecskerek pedig új állami keretben folytatta fejlődését.