Ung vármegye több volt egyszerű közigazgatási egységnél. A határvidéki kultúrák találkozása, a honfoglalás élő emlékezete és a Kárpátok őrzőkapuja. A megye története ma is ott él Ungvár várfalain, a ruszin hegyi falvak harangszavában és a Vereckei-hágó szélfútta panorámájában. Aki ezt a tájat járja, az a magyar múlt egyik legősibb szegletébe lép – oda, ahol a történelem minden kanyarja kézzel tapintható.

A magyar korona országainak egyik legérdekesebb vidéke Ung vármegye volt, amely a Kárpátok hágóinak kapujában, a végtelen alföldi rónák és a ruszin hegyvidék találkozásánál terült el. Aki e tájra érkezett, azt a Kárpát-medence határvidéke fogadta: egyszerre zord és barátságos, nyers és emberközeli. Itt, ahol a határ évszázadokon át nem csupán katonai, de kulturális határvonal is volt, született meg Ung vármegye sajátos történelmi arculata.

A Nagy-Magyarország legkeletibb kapuja
Ung vármegye a történelmi Magyarország legészakkeletibb szögletét alkotta. Nyugaton Zemplén, délen Bereg, keleten pedig Galícia és az orosz birodalom területei határolták.
Székhelye: Ungvár, a mai Kárpátalja kulturális központja. A vármegye kiterjedése 3140 km² volt, népessége a 20. század elején meghaladta a 170 ezret.
A megye földrajzi elhelyezkedése miatt híd szerepet töltött be az alföldi magyarság és a kárpáti ruszinság között. Ez a kettősség színes, soknyelvű világot teremtett a vidéken.

Ungvár – a vármegye büszke fővárosa
Ungvár történelmi hangulatával, a várkastéllyal, a püspöki palotával és a kanyargó Ung folyóval a vidék szíve volt.
A városban: magyar közigazgatás, ruszin egyházi központ, élénk kereskedelem, virágzó szőlőművelés talált egymásra.

A középkori vár a megye történelmének jelképe: látta tatárjárást, Rákóczi szabadságharcát, majd a monarchia békésebb évszázadait. Ungvár közlekedési csomópontként is fontos volt: innen indult tovább az út a Kárpátokon át Lemberg és Przemyśl irányába.

A vidék népei és kultúrája
Ung vármegye népessége soknyelvű és sokfelekezetű volt. A magyarok főként Ungvár és a déli járások lakói között, ruszinok a hegyvidéki falvakban, szlovákok és németek kisebb számban, jelentős zsidó közösségek a városokban.

A megye híres volt arról, hogy a nemzetiségek békés együttélésének egyik iskolapéldája, ahol magyar, ruszin és zsidó kereskedők boltjai sorakoztak ugyanazon utcán, a templomtornyok pedig – görögkatolikus, római katolikus, zsinagógai – egymás mellett emelkedtek.

A Kárpátok kapui – Vereckétől a hegyi falvakig
Ung vármegye egyik legnagyobb természeti kincse a Vereckei-hágó, ahol a hagyomány szerint Árpád honfoglaló seregei 895-ben bevonultak a medencébe.

A hágó évszázadokon át hadi- és kereskedelmi útvonal volt, a vidék pedig a honfoglalás emlékének egyik legfontosabb őrzője.

A megye északi részén szétszórt kis ruszin falvak húzódtak, fából épült templomokkal, hegyi legelőkkel, füstös pásztorszállásokkal. A táj egyszerre volt vadregényes és békés.

A történelmi Magyarország védőbástyája
Ung vármegye a határmenti fekvés miatt katonailag kiemelt terület volt. A 19–20. század fordulóján a magyar korona egyik stratégiai helyőrsége működött Ungváron. A vármegye szerepe különösen felértékelődött. Az orosz betörések idején, az első világháború határharcaiban, majd a trianoni országcsonkítás után.

Történelmi áttekintés
Ung vármegye (szlovákul: Užská župa) a történelmi Magyar Királyság egyik legősibb közigazgatási egysége volt, a Kárpát-medence északkeleti kapujában. Területe ma három állam között oszlik meg: Ukrajna (Kárpátalja), Szlovákia keleti része, valamint Magyarország északkeleti pereme.
A vármegye kialakulásának pontos ideje vitatott. Egyes források Szent Istvánhoz kötik a megszervezését, más vélemények szerint 1085 körülre tehető a végleges szerveződés.
A 13–14. század fordulóján Ungot Aba Amadé és fiai birtokolták, ám I. Károly Róbert 1317-ben visszaszerezte a királyi hatalom számára. A középkor során Ung stratégiai szerepe folyamatos volt: a Vereckei-hágón átvezető út miatt a Magyar Királyság egyik északkeleti védelmi zónája volt.
A három részre szakadt ország idején – kisebb megszakításokkal – a Királyi Magyarország területéhez tartozott. II. József idején a Munkácsi Kerület, majd 1851–1860 között a Kassai Kerület része lett.

20. századi határváltozások
1918–1920: Az első világháború után Ung vármegye – két község, Záhony és Győröcske kivételével – csehszlovák megszállás alá került, amit a trianoni békeszerződés véglegesített. A Magyarországon maradt terület 1923-ban egyesült Szabolccsal, létrehozva a Szabolcs és Ung k.e.e. vármegyét.
1938–1944: Az első bécsi döntés után Ung egy része visszakerült Magyarországhoz. A határok átszabása során több korábban Zemplénhez, Bereghez és Szabolcshoz tartozó község is Unghoz került, ám még így is Magyarország legkisebb megyéje lett (716 km², kb. 80 ezer lakossal).
A történelmi Ung hegyvidéki része csak 1939-ben, Kárpátalja visszafoglalásakor került ismét magyar kézre, de nem vármegyei, hanem közigazgatási kirendeltségi státuszban.
1945 után: A második világháborút követően az 1938 előtti határok álltak vissza. Kárpátalja 1945-ben a Szovjetunióhoz, azon belül Ukrajnához került; Ung vármegye keleti, nagyobbik része ekkor végleg elszakadt Magyarországtól. A nyugati sáv Csehszlovákiában maradt, amelyet 1993-ban Szlovákia örökölt. Azóta az érintett terület a Kassai kerület része.

Földrajz
Északon a Kárpátok északkeleti láncai, erdős, ruszin népességű falvakkal. Délen a Kárpát-medence síkvidékéhez tartozó Ungi-sík, termékeny szántókkal és szőlőkkel.
Legfontosabb folyói: Ung, Latorca, Tisza érintő szakasza
Határos volt: északon Galíciával, keleten Bereg vármegyével, délen Szabolccsal és Zemplénnel, nyugaton ismét Zemplénnel.
Az itt futó útvonalak – köztük a Vereckei-hágó – a honfoglalás óta kaput jelentettek a Kárpátokon át.

Éghajlat
A megye éghajlata mérsékelt kontinentális a hegyvidéken hűvösebb, csapadékosabb klímával, a síkságon meleg, szárazabb nyarakkal.
A völgyek és dombvidékek kiváló adottságú szőlőtermő helyek voltak (Ungvár, Szerednye környéke).

Lakosság
Ung vármegye etnikailag rendkívül sokszínű volt. 1910-ben 160.282 fő élt itt: magyarok: 33,6%, ruszinok: 38,5%, szlovákok: 22,7%, németek: 5,2%
A magyar lakosság tömbben a síkvidéki falvakban és Ungváron élt, míg a ruszin népesség a hegyvidéken volt többségben. Jelentős volt az ungvári és nagykaposi zsidó polgárság szerepe is a kereskedelemben és iparban.

Közigazgatás
Székhelye: Ungvár – 1871-től rendezett tanácsú város, 1939–44 között törvényhatósági jogú város.
A vármegye járásai (1918-ig): Nagybereznai járás, székhely: Nagyberezna, Nagykaposi járás, székhely: Nagykapos,  Szobránci járás, székhely: Szobránc, Ungvári járás, székhely: Ungvár, Perecsenyi járás (1901-től), székhely: Perecseny, Szerednyei járás (1909-től), székhely: Szerednye
1938–1944 között: Nagykaposi járás, Ungvári járás

Közlekedés
Ung vármegye a Kárpátok egyik legfontosabb átjáróját őrizte.
Fő közlekedési útvonalak:
– Ungvár–Munkács–Kassa vasútvonal, amely a 19. századtól ipari és kereskedelmi fejlődést indított el.
– A Vereckei-hágóhoz vezető utak, amelyek stratégiai és történelmi szerepűek.
– Folyóvölgyi útvonalak a Latorca és az Ung mentén.

Oktatás
A vármegyében több szintű, soknyelvű oktatás működött. Magyar királyi főgimnázium Ungváron, görögkatolikus ruszin tanítóképző, polgári iskolák, felekezeti népiskolák (magyar, ruszin, szlovák, izraelita)
A Monarchia idején a térség kulturális értelemben a magyar–ruszin együttélés egyik mintaterülete volt.

Gazdasági élet
Ung gazdasága sokszínű volt.
Mezőgazdaság: búza, árpa, kukorica, gyümölcs- és szőlőtermesztés (Ungvár, Szerednye)
Állattartás: jelentős a szarvasmarha és a juhtartás
Ipar és kereskedelem:
– Ungvár: malomipar, faműipar, kőipar
– vasútállomások környéke: élénk kereskedelem
20. században fafeldolgozás, építőanyag-ipar Ung történelmileg átmeneti térség, ahol a hegyvidéki ruszin kultúra és az alföldi magyar gazdálkodás találkozott.

Összegzés
Ung vármegye a Kárpátok előterének egyik legfontosabb történelmi régiója volt:
• kapu a honfoglalás útjához,
• soknemzetiségű, gazdag kultúrájú vidék,
• évszázadokon átívelő közigazgatási és stratégiai szereppel.
A 20. század viharai szétdarabolták területét, de történelmi identitása – Ungvár, a Latorca-völgy, a ruszin falvak és a magyar síksági települések hagyományai – máig élő kulturális örökség.