Szomszédos vármegyék: északon – Szabolcs vármegye; északkeleten – Szatmár vármegye; északnyugaton – Hajdú vármegye; délen – Arad vármegye; délkeleten – Torda-Aranyos vármegye; keleten – Szilágy vármegye és Kolozs vármegye; nyugaton – Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Békés vármegye;
Bihar vármegye (latinul: Comitatus Bihariensis, németül: Komitat Bihar, románul: Comitatul Bihor) a történeti Magyar Királyság kárpátaljai és alföldi részén fekvő közigazgatási egység volt. Területe a trianoni békediktátum előtt a mai Magyarország és Románia területén feküdt: keleti háromnegyede ma Románia, nyugati egynegyede pedig Magyarország része. A vármegye székhelye Nagyvárad volt, egyes időszakokban Belényes, míg jelentős városai közé tartozott Berettyóújfalu.
A vármegye földrajzi adottságai változatosak voltak: délkeleti része az Erdélyi-szigethegységhez tartozott, északnyugati része az Alföld síkságát képezte. Legfontosabb folyóvízei a Körösök és a Berettyó voltak, amelyek a térség gazdasági életét és településrendszerét meghatározták. Bihar határait északon Hajdú, Szabolcs és Szatmár vármegyék, keleten Szilágy, Kolozs és Torda-Aranyos, délen Arad, nyugaton pedig Békés, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék jelölték. A vármegye területén található a Nagy-Bihar csúcs (1849 m), a Bihari-hegység legmagasabb pontja, valamint a Szkerisórai-jégbarlang, Románia legnagyobb jeges barlangja.
Bihar vármegye története az államalapítás idejére nyúlik vissza: Árpád vezér korában a Tisza, Maros, Szamos és Igfon erdeje közti terület Ménmarót bihari vezér birtokaként szerepelt, később Biharvár székhellyel ispánságként szerveződött. A középkor folyamán a vármegye fontos része volt a Partium és Erdély határvidékének, a török hódoltság idején pedig Várad és környéke rövidebb-hosszabb ideig török uralom alatt állt. A 19. században a vármegyét Észak- és Dél-Biharra osztották, majd az 1950-es közigazgatási reform során a Magyarországnak maradt területe Hajdú vármegyével egyesült, létrehozva a mai Hajdú-Bihar megyét.
A vármegye lakossága etnikailag vegyes volt: a 19–20. század fordulóján a magyarok alkották a többséget, jelentős román közösségek, kisebb számban szlovákok és németek éltek a területen. Ez a sokszínűség a vármegye kulturális, nyelvi és vallási arculatában is tükröződött, amely a mai Bihar megye és a Hajdú-Bihar megye területén is érzékelhető.
1. A korai időszak
Bihar vármegye területe a Kárpát-medence keleti peremvidékén, a Körösök völgyében és az Erdélyi-szigethegység előterében már a honfoglalást megelőzően is lakott volt. A régészeti leletek tanúsága szerint az avar korban sűrűbb településhálózat alakult ki, amelynek maradványaira a magyar törzsek érkezésekor részben rátelepültek. A honfoglalás időszakában a vidék stratégiai jelentőségét a kelet–nyugati irányú közlekedési útvonalak, valamint a hegyvidéki átjárók ellenőrzése adta.
A 10. század folyamán Bihar területe a magyar törzsszövetség keleti határvidékéhez tartozott. A források és a hagyomány szerint a térség központja Bihar vára volt, amely földrajzi és katonai szempontból egyaránt meghatározó szerepet töltött be. A vár a fejedelmi hatalom egyik regionális központjaként működhetett, és feltételezhetően kapcsolatba hozható a korai magyar hatalmi elit, illetve az Erdély irányába vezető útvonalak ellenőrzésével.
Az államalapítás idején Bihar vármegye a királyi közigazgatás korai egységei közé tartozott. Szent István király uralkodása alatt a vármegyei rendszer kiépítése során Bihar a keleti országrész egyik legjelentősebb királyi vármegyéjévé vált. Bihar vára ispáni székhely lett, a köré szerveződő várbirtokok pedig gazdasági és katonai alapot biztosítottak a királyi hatalom számára. A vármegye határai ekkor még rugalmasak voltak, és a későbbi évszázadok során több alkalommal módosultak.
A 11. században Bihar szerepe tovább erősödött az egyházi szervezet kiépülésével. Szent László király idején jött létre a bihari püspökség, amely a korai magyar egyházszervezet egyik fontos központjává vált. A püspöki székhely Bihar vára közelében helyezkedett el, ami jól mutatja az egyházi és világi hatalom szoros összefonódását. A püspökség létrejötte elősegítette a kereszténység megszilárdulását és a településhálózat differenciálódását.
A 12–13. század folyamán Bihar vármegye területén fokozatos gazdasági és társadalmi átalakulás ment végbe. A királyi várbirtokok egy része magánkézbe került, kialakult a világi és egyházi nagybirtokos réteg. A folyóvölgyek mentén sűrűbb faluhálózat jött létre, míg a hegyvidéki térségekben az erdőgazdálkodás és az állattartás dominált. A megye soknemzetiségű jellege már ekkor kirajzolódott, a magyar lakosság mellett szláv és román elemek jelenlétével.
A tatárjárás (1241–1242) Bihar vármegyét súlyosan érintette. A síkvidéki területek települései jelentős pusztítást szenvedtek, a várak és egyházi központok megerősítése ezért kiemelt feladattá vált a 13. század második felében. A királyi politika részeként megindult a kővárak építése, valamint a megyei igazgatás és birtokstruktúra újjászervezése, amely már a késő középkori fejlődés irányába mutatott.
2. Középkor
A 14–15. század folyamán Bihar vármegye a Magyar Királyság keleti térségének egyik legjelentősebb közigazgatási és gazdasági egységévé vált. A tatárjárást követő újjászervezés eredményeként megszilárdult a településhálózat, megerősödtek a birtokviszonyok, és kialakult az a társadalmi struktúra, amely a késő középkor egészét meghatározta.
A megye közigazgatási központja továbbra is Bihar vára maradt, amely ispáni székhelyként a királyi hatalom helyi képviseletét biztosította. Az ispán katonai, bíráskodási és gazdasági feladatokat látott el, miközben a 14. századtól egyre nagyobb szerephez jutott az alispáni hivatal, amely a megyei nemesség befolyását tükrözte. A vármegyei önkormányzat csírái ekkor jelentek meg, elsősorban a nemesi közgyűlések rendszeres működésében.
A középkor folyamán Bihar vármegye birtokszerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül. A korábbi királyi várbirtokok nagy része világi főúri és egyházi kézbe került. Meghatározó birtokos családok emelkedtek fel, miközben a püspökség és a káptalan is kiterjedt földbirtokkal rendelkezett. A földesúri gazdálkodás alapját a jobbágyfalvak adták, amelyek a folyóvölgyek mentén sűrű hálózatot alkottak.
Gazdasági szempontból Bihar vármegye a mezőgazdasági termelésre épült. A síkvidéki területeken gabonatermesztés és állattartás dominált, míg az Erdélyi-szigethegység előterében az erdőgazdálkodás és a bányászat kezdeti formái is megjelentek. A 14–15. században több település mezővárosi rangra emelkedett, amelyek piacközpontként és kézműves gócpontként szolgálták a környező vidéket. A kereskedelmi kapcsolatok Erdély, a Tiszántúl és a Partium más területei felé egyaránt élénkek voltak.
A megye etnikai és társadalmi képe továbbra is sokszínű maradt. A magyar lakosság mellett jelentős volt a román (vlach) népesség jelenléte, különösen a hegyvidéki térségekben, ahol sajátos jogállású közösségek alakultak ki. A különböző etnikai csoportok együttélése elsősorban gazdasági keretek között zajlott, és a királyi hatalom által szabályozott jogrendbe illeszkedett.
A késő középkor végén Bihar vármegye a királyi politika és a nemesi érdekek metszéspontjában helyezkedett el. Zsigmond király, majd Hunyadi Mátyás uralkodása alatt a megye stratégiai jelentősége tovább nőtt, különösen a keleti határvidék védelme és az erdélyi kapcsolatok miatt. A 15. század végére Bihar vármegye intézményrendszere és gazdasági szerkezete elérte azt a fejlettségi szintet, amelyre a kora újkor átalakulásai épültek.
3. A kora újkor (16–17. század)
A 16–17. század Bihar vármegye történetében mélyreható politikai, katonai és társadalmi törést hozott. A középkori fejlődési pálya a Magyar Királyság felbomlásával megszakadt, és a megye területe a három részre szakadt ország keleti peremvidékén, ütközőzónában helyezkedett el. Földrajzi fekvése miatt Bihar a török–magyar–erdélyi hatalmi érdekek metszéspontjává vált.
A mohácsi csatát (1526) követően Bihar vármegye gyorsan hadszíntérré alakult. A megye központi és déli részei a török hódítás nyomása alá kerültek, míg az északi és keleti területek kezdetben a királyi Magyarországhoz, majd fokozatosan az Erdélyi Fejedelemség érdekszférájába tartoztak. A közigazgatás kettőssé vált: a megyei intézmények működése részben megszűnt, részben új keretek között, fejedelmi irányítás alatt folytatódott.
A korszak meghatározó eseménye Várad (Nagyvárad) török elfoglalása 1660-ban, amely Bihar vármegye történetének egyik legsúlyosabb fordulópontja volt. A város és vára a térség katonai és egyházi központjaként kulcsszerepet játszott, elvesztése pedig a megye jelentős részének török uralom alá kerülését eredményezte. A váradi vilajet létrejötte új közigazgatási rendszert hozott, amely gyökeresen eltért a korábbi magyar vármegyei struktúrától.
A török hódoltság időszakában Bihar vármegye területén jelentős népességcsökkenés ment végbe. A folyamatos hadjáratok, portyázások, adóterhek és járványok következtében számos falu elnéptelenedett vagy pusztává vált. A síkvidéki térségek különösen súlyosan érintettek voltak, míg a hegyvidéki és peremterületek bizonyos fokú védelmet nyújtottak a lakosság számára.
A társadalmi viszonyok átalakulása mellett jelentős volt az egyházi és vallási változás is. A 16. században Bihar vármegyében gyorsan terjedtek a reformáció tanai, különösen a kálvinizmus, amely a mezővárosi polgárság és a nemesség körében egyaránt meghatározóvá vált. A katolikus egyházi intézmények nagy része megszűnt vagy elpusztult, a püspökség működése hosszú időre ellehetetlenült. A vallási sokszínűség és az erdélyi fejedelmek viszonylagos türelmi politikája sajátos felekezeti képet eredményezett.
A 17. század második felében Bihar vármegye sorsa szorosan összefonódott az Erdélyi Fejedelemség politikájával. A fejedelmi hatalom igyekezett fenntartani a megyei közigazgatás maradványait, de a folyamatos háborús állapot és a török jelenlét ezt nagymértékben korlátozta. A megye területe gazdaságilag visszaesett, a korábbi középkori mezővárosi hálózat nagy része hanyatlásnak indult.
A kora újkor végére Bihar vármegye demográfiai, gazdasági és intézményi értelemben is meggyengült. A felszabadító háborúk előestéjén a megye nagy része pusztás vagy alacsony népsűrűségű terület volt, ami ugyanakkor megteremtette az alapját a 18. századi újjátelepítésnek és közigazgatási újjászervezésnek.
4. Újkor és újjászerveződés (18–19. század)
A 18. század elején Bihar vármegye a felszabadító háborúk nyomán rendkívül súlyos örökséggel lépett az új korszakba. A török uralom alóli felszabadulást követően a megye területének jelentős része elnéptelenedett vagy pusztává vált, a településhálózat megszakadt, a gazdasági és közigazgatási struktúrák pedig csak részlegesen működtek. A Habsburg-uralom konszolidációja azonban megteremtette a feltételeit Bihar vármegye fokozatos újjászerveződésének.
A megyei közigazgatás helyreállítása a 18. század első évtizedeiben ment végbe. A vármegye hivatalos intézményei – élükön a főispánnal és az alispánnal – újjáalakultak, bár működésük eleinte korlátozott volt. Nagyvárad ismét központi szerephez jutott, nemcsak közigazgatási, hanem egyházi és gazdasági értelemben is. A katolikus püspökség visszaállítása jelentős szerepet játszott a térség vallási és kulturális életének újjászervezésében.
A 18. század egyik legfontosabb folyamata Bihar vármegyében a betelepítés és újratelepülés volt. A földesúri és állami kezdeményezések révén magyar, román, szlovák és német telepesek érkeztek a megye különböző részeire. A népességszám gyors növekedésnek indult, ugyanakkor az etnikai és felekezeti sokszínűség tovább erősödött. A román lakosság különösen a hegyvidéki térségekben vált meghatározóvá, míg a síkvidéki részeken a magyar településhálózat erősödött meg.
Gazdasági szempontból a 18. század Bihar vármegyében a mezőgazdaság újjáépülésének időszaka volt. A korábbi pusztaterületek fokozatosan művelés alá kerültek, a gabonatermelés és az állattartás ismét dominánssá vált. A Körösök szabályozatlan vízrendszere ugyanakkor gyakran okozott árvizeket, ami lassította a mezőgazdasági fejlődést. A század második felében megindultak az első vízrendezési és birtokrendezési kísérletek.
A 19. század elejére Bihar vármegye már stabil közigazgatási és gazdasági keretekkel rendelkezett. A reformkor időszakában a megye nemessége aktívan bekapcsolódott az országos politikai és társadalmi reformmozgalmakba. A közlekedési infrastruktúra – utak, hidak – fejlesztése, valamint a mezővárosok gazdasági szerepének erősödése elősegítette a piaci kapcsolatok bővülését. Nagyvárad fokozatosan a térség egyik legfontosabb városi központjává fejlődött.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Bihar vármegyét is érintette. A megye területén politikai és katonai mozgósítás zajlott, ugyanakkor a nemzetiségi feszültségek is felszínre kerültek. A szabadságharc leverését követő neoabszolutizmus időszaka átmeneti visszaesést hozott a megyei önkormányzat működésében, de az 1860-as évektől a vármegyei intézményrendszer fokozatosan helyreállt.
A dualizmus kora (1867 után) Bihar vármegye számára a gazdasági és társadalmi modernizáció időszaka volt. A vasútvonalak kiépülése, az ipar megjelenése és a polgári átalakulás felgyorsította a városiasodást. Nagyvárad országos jelentőségű kulturális és gazdasági központtá vált, miközben a megye vidéki térségeiben továbbra is a mezőgazdaság maradt meghatározó. A 19. század végére Bihar vármegye szilárd intézményi keretek között, soknemzetiségű és gazdaságilag differenciált térségként lépett át a 20. századba.
5. A 20. század és a trianoni békediktátum
A 20. század elején Bihar vármegye a Magyar Királyság egyik legnagyobb és legsokszínűbb vármegyéje volt. Gazdasági, kulturális és közigazgatási központja Nagyvárad országos jelentőségű várossá fejlődött, erős polgársággal, élénk sajtó- és kulturális élettel. A megye társadalmi szerkezetét a mezőgazdasági túlsúly, a gyorsan modernizálódó városi központok és a jelentős nemzetiségi sokszínűség egyaránt jellemezte.
Az első világháború (1914–1918) Bihar vármegye életében is súlyos megrázkódtatást jelentett. A hadba vonulás, az emberveszteségek, az élelmiszerhiány és az infláció megrendítették a korábbi gazdasági stabilitást. A háború végére a közigazgatás és a közellátás működése akadozott, miközben a társadalmi feszültségek – különösen a városi lakosság körében – felerősödtek.
Az 1918 őszén bekövetkező államösszeomlás Bihar vármegyét különösen érzékenyen érintette. A megye területére román csapatok vonultak be, és 1919-re a tényleges hatalomgyakorlás kikerült a magyar állami szervek kezéből. A közigazgatás szétesett, a magyar vármegyei intézményrendszer működése megszűnt vagy erősen korlátozottá vált. Nagyvárad elvesztése különösen súlyos csapást jelentett a megye számára, hiszen a történelmi központ idegen állam fennhatósága alá került.
A trianoni békediktátum (1920. június 4.) jogilag is rögzítette Bihar vármegye felosztását. A vármegye túlnyomó része Romániához került, míg nyugati peremterületeiből – Berettyóújfalu központtal – Csonka Bihar vármegye alakult ki Magyarországon. Az új határ kettévágta a természetes gazdasági, közlekedési és társadalmi kapcsolatokat, ami hosszú távon súlyos következményekkel járt.
A határváltozás következtében népességmozgások indultak meg: magyar hivatalnokok, értelmiségiek és iparosok települtek át az új magyar államterületre, míg a Romániához került részeken a magyar lakosság kisebbségi sorba került. A megye hagyományos gazdasági központjai elvesztek, ami különösen a mezőgazdasági termelés és a kereskedelem visszaeséséhez vezetett a megmaradt területeken.
A két világháború közötti időszakban Csonka Bihar vármegye közigazgatási és gazdasági értelemben tartósan periférikus helyzetbe került. Berettyóújfalu megyeszékhellyé válása új adminisztratív központot teremtett, de nem tudta pótolni Nagyvárad elvesztését. A megye társadalmi élete átalakult, a korábbi vármegyei elit és intézményrendszer nagy része megszűnt vagy áthelyeződött.
A trianoni döntés Bihar vármegye történetében visszafordíthatatlan törést jelentett. A történelmi vármegye egysége megszűnt, a térség fejlődési pályája kettévált. Míg a Romániához került területek új állami keretek között folytatták történetüket, addig a Magyarországon maradt részek önálló, de korlátozott lehetőségekkel rendelkező közigazgatási egységgé váltak. Bihar vármegye 20. századi sorsát így alapvetően a trianoni békediktátum határozta meg.
Az 1950. évi megyerendezés során a Magyarországon maradt Bihar vármegye megszűnt, területét egyesítették a korábbi Hajdú vármegyével, létrehozva a mai Hajdú-Bihar megyét. A történeti Bihar vármegye öröksége napjainkban Magyarországon és Romániában egyaránt a regionális történeti tudat és közigazgatási hagyomány részeként él tovább.